-
KEF-ek is csatlakoztak a KÖTTUSA kampányhoz
Forrás: Kef.hu
A Debreceni a Hajdúböszörményi a Szolnoki és az Egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum is csatlakozott a KÖTTUSA kampányhoz. Az összefogás célja, hogy felhívja a figyelmet a szenvedélybeteg családokban nevelkedő gyerekekre, és nevelkedett felnőttekre, az ő nehézségeikre, és információkat adjon a témában. A KÖTTUSA országos adománygyűjtő kampányt azért indította a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, mert ezek a gyermekek is megérdemlik a biztonságot, a reményt és az esélyt arra, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessenek. A befolyt összeget a szenvedélybeteg szülők kis- és nagykorú gyermekeit támogató programokra fogják fordítani, amelynek keretében segítő csoportokat indítanak, szakember képzéseket tartanak különböző szakmacsoportoknak és további ismeretterjesztő programokat szerveznek. A kampányhoz csatlakozó emberek közösen megkötnek 220 méternyi sálat, amely a közösségi összefogást, a támogatás és a remény erejét szimbolizálja
-
Lelki Egészség Világnapja
Forrás: Kef.hu
A Lelki Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Health) kezdeményezésére minden évben október 10-én tartjuk a lelki egészség világnapját. Az idei jeles nap szlogenje: „Itt az idő, hogy a mentális egészséget prioritásként kezeljük a munkahelyen”. További részletek a világnapról a szövetség honlapján találhatóak: https://wmhdofficial.com/
-
2024. október 16. Ünnepi konferencia meghívó
Forrás: Kef.hu
Idén 30 éve annak, hogy megalakult a Drogprevenciós Alapítvány.Ezt az évfordulót egy konferencia megtartásával kötik össze, melyet a lelki egészség világnapjához kapcsolódóan szerveznek meg a XV. kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjainak és más együttműködő partnerek közreműködésével. A konferenciára mindenkit szeretettel hívnak, várnak, hogy közösen ünnepelhessünk! Az esemény időpontja: 2024.október 16. (szerda), 08:50 – 15:00 óra között, helyszíne a Bp. Főv. XV. Ker. Önkormányzat Díszterme lesz (1153 Budapest, Bocskai u.3.) A programon való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációhoz tartozó link a részletes leírásban szerepel amelyet a "Tovább" gombra kattintva lehet elérni. A program a mellékletben és a Drogprevenciós Alapítvány facebook oldalán eseményeknél olvasható. További információ és kapcsolat: Geist Gábor. ggeist000@gmail.com
-
Világnapi üzenet 2024 - A tények magukért beszélnek: a megelőzés a legjobb befektetés
Forrás: Kef.hu
Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) közgyűlés 1987. évi határozata alapján az 1988. évtől kezdődően, június 26-án tartják a kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, melynek célja a társadalom figyelemfelkeltése a kábítószer fogyasztás veszélyeire és az illegális drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatala (UNOD) minden évben megfogalmazza az adott év mottóját. A 2024. évi Kábítószer fogyasztás elleni küzdelem Világnap mottója: “The evidence is clear: invest in prevention” A tények magukért beszélnek: a megelőzés a legjobb befektetés A UNODC hivatalos oldala: www.unodc.org
-
Múltvesztés Napsugárral a lakótelep közepén
Forrás: Veszprém MJV Önkormányzata Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma
A pályázati támogatás (KAB-KEF-21-0004) is hozzájárult, hogy Veszprém legnagyobb lakótelepén tovább működhessen az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Napsugár Klubja.
-
Bulizz szertelenül!
Forrás: Kef.hu
A Hódmezővásárhelyi KEF a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal közösen meghirdette a „Bulizz szertelenül!” videó pályázatot, melyen középiskolás diákok vehettek részt. A téma a bűnmegelőzés és a drogprevenció volt. A díjátadó ünnepségre a Kultik Vásárhelyi Moziban került sor 2024. április 26.-án. Ezúton gratulálunk a nyertesnek!
-
Bemutatásra került az ifjúság'23 című ifjúságügyi jelentés
Forrás: Kef.hu
Az Ifjúságkutató Intézet első ízben, hagyományteremtő szándékkal adta ki a 2023-as évről szóló, az ifjúságügy legfontosabb trendjeit és eseményeit összegző jelentését. További részletek az ifjúságkutató Intézet honlapján találhatóak. www.ifjusagkutatointezet.hu
-
Konferencia az Elfeledett Gyermekekért EGY.6
Forrás: Kef.hu
2023. október 17-én hatodik alkalommal került megrendezésre a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálat szervezésében az a konferencia, amely a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért jött létre.
-
Kutatás - Szenvedélybeteg szülő elgyászolásának tapasztalata
Forrás: Kef.hu
Dr. Mucsi Georgina, Békési Tímea és Dr. Kassai Szilvia egy tudományos kutatás segítségével kívánja feltárni a szenvedélybetegséggel érintett szülő elvesztését követő gyászfolyamatot.
-
Október 10. A Lelki Egészség Világnapja
Forrás: Kef.hu
A 2023 évi jelmondat: A lelki egészség egyetemes emberi jog.








