A fórum tagsága elfogadta a KEF 2020. évi munkatervét. A soron következő ülésekre egy-egy előadót hívnak meg, folytatódik a helyzetértékelés és az összegyűjtött információk alapján megkezdődik a Helyi Drogstratégia előkészítése. A júniusi ülés a Kábítószer-ellenes világnap jegyében zajlik majd.
Az aktualitások megtárgyalása során Porga Ferenc elnök elmondta, hogy a középiskolások számára előadást szerveznek. Scherer Péter: A Gyáva című előadása március 17-én a Szekszárdi Szakképzési Centrum Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiumában, március 26-án pedig a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégiumban kerül megtartásra.
Ezután a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tájékoztatója hangzott el az iskola helyzetéről, majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Regionális Központjának munkatársa számolt be a budai szegregátumban az elmúlt években tapasztaltakról.